Egyelőre az ifi történetét olvashatod el itt.

Az ifjúság kialakulása

Isten munkáját csodálva próbálom írásba foglalni mindazt, amit az Ő kegyelme gazdagságából véghezvitt ebben az ifjúságban.

Amikor ifiről beszélek, akkor mindenképp körzetről (Hajdúszoboszló, Kaba, Tetétlen) kell, hogy szóljak. Jelenleg kb. 18 aktív tagról, egy komplett zenész csapatról, melyben két gitár, egy jazzgitár, basszusgitár, hegedű, trombita és sok énekes van, senki sem profi, de az Úr is a szívet nézi, és annak törekvését áldja meg. A 18 sem tűnik soknak, főleg ha körzetről beszélünk. Azt látom, Istennél inkább a minőségen, mint a mennyiségen van a hangsúly. Az Úr Jézus föltámadása után is csupán néhányan forgatták föl a világot! Amikor aktív tagokat írtam, úgy értettem, hogy Isten útján hűséges, odaadó szolgálókat hívott el, akikre mindig lehet számítani. 18 olyan ember, aki a maga területén teljesen megbízható, mert Istennek akar megfelelni és ez fantasztikus dolog!

Hogy honnan indult ez az egész? Talán onnan, amikor több mint tizenöt éve két fiatal egy gitárral kezdték szolgálni az Urat. Nem tudom, hogy az Úr még ennek előtte döntött arról, hogy itt ilyen csapat alakuljon ki, de nekem sokkal jobban tetszik az a verzió, hogy Isten látta ezt a két fiatalt, bennük a vágyat a szolgálatkészséget, hűséget és ennek nyomán kezdett el Szent Lelke által munkálkodni. Azt is hozzá kell tenni, hogy még akkor nem volt túl szoros kapcsolat, sem a körzet gyülekezetei között, sem az ifjúságok között. Szoboszlón elég jó ifi alakult ki, voltak bemerítkezések és a világból is tértek meg. Tetétlenen akkor még hárman voltunk, Kabán pedig még sokan gyerekek voltak. Az akkori szoboszlói ifivezetőt, (és talán a Lelkipásztort is) úgy vezette Isten, hogy legyenek körzeti ifik. Ezekre már én is emlékszem, melyek eleinte kicsit erőltetettek voltak, hiszen nem voltunk túl közel egymáshoz és nem ismertük egymást. Viszont ezek az alkalmak nagyon jók voltak arra, hogy felismerhessük egymásban azokat az ajándékokat, melyeket Isten arra adott, hogy azokkal együtt, mint egy csapat tudjuk Őt szolgálni. Például: evangélizáció, zene, bizonyságtételek, körzeti alkalmakon való szolgálatok, hitmélyítők, kétnapos ünnepeken is legalább egyszer együtt volt, (van ma is) a körzet. Az egyik ilyen alkalmon az én emlékeim szerint a szoboszlói ifi vezetőben feljött, hogy kellene választani egy körzeti és egy zenei vezetőt. Meg is lett választva két fiatal, akiknek Isten adott vezetést arra, hogy hogyan alakuljon ki az, ami ma látható. Az a két fiatal, akik egy gitárral kezdték! Idővel aztán úgy alakult, hogy Szoboszlóról többen elköltöztek, tovább tanultak, szóval nagyon megcsappantak. Tetétlenen szintén egyedül maradtam. Kabán viszont beindultak az ifjúságik minden második szombat délután. Tetétlenen akkor már egy fél éve egyedül voltam. Előtte nálunk minden pénteken összejöttünk, még ha hárman voltunk is. Az egyikük Szoboszlóra nősült (ő volt a zenei vez.), aki megtanított gitározni a másik fiú elmaradt. Fél évig mégis minden péntek este „ifit” tartottam, Isten aztán úgy vezetett, hogy menjek Kabára. Így lettem segítője az akkori kabai ifi vezetőnek. Nagyon nehéz volt az elején ezeket, az alkalmakat érdekessé tenni, lekötni a fiatalok figyelmét. Szerintem nem is sikerült, ezért nyugodt szívvel állíthatom azt, hogy Isten munkája volt az is, hogy újra és újra eljöttek. Ilyenkor keveset énekeltünk, kicsit igét tanulmányoztunk, és sokat játszottunk. Ez egy jó módszerré vált egy ideig. Közben Isten fölcsillogtatta több ajándékát is Szent Lelkének, mikor kiderült az, hogy az egyik srác tanul gitározni, a másik basszus gitározni, az egyik lány hegedülni. Meg voltak tartva a körzeti ifik is, melyeken ki lett hangsúlyozva sokszor az Istennek való szolgálat komolysága, hogy ezt nem lehet akárhogyan csinálni. Kabán is már több hangszer szólhatott és ez kicsit átformálta az alkalmakat, kevesebb lett a játék. Egyszer, ahogy én emlékszem, volt egy fordulópont. Isten oly dolgokat mondatott ki velem, amit még én is alig hittem. Emlékszem, én készültem és Isten nagyon rám terhelte azt, hogy ha már eljövünk, miért ne lehetne valami értelme is, nem csak holmi időtöltés. Úgy emlékszem akkor tettem fel életem első körkérdését, amelyre mindenki válaszolt még az is, aki addig meg sem szólalt. Valami ilyet kérdezhettem: „Akarjátok, hogy legyen jó ifi?” „IGEN!” Egyértelmű volt a válasz! „És mi az, amit tesztek érte?” Ez már nem volt olyan egyértelmű, de sokkal inkább elgondolkodtató! Az is kiderült, hogy Szoboszlón nem nagyon van ifjúsági, viszont az ottani lány szeretett volna járni. Most ő a trombitás a csapatban! Hát nem csodálatos, ahogyan Isten dolgozik? Elég rövid időn belül megváltoztak együttléteink, a játékot fölváltották a tartalmas beszélgetések és dicsőítés. Isten Szent Lelkének munkája nyilvánvalóvá vált, amikor közülünk először hatan, aztán hárman tértek meg és merítkeztek be!

Jelenlegi látásunk az, hogy a világban a körülöttünk lévők felé szolgáljunk olyan ajtókon keresztül, melyeket Isten nyit meg. Ebben kívánunk eszközök lenni, továbbá gyülekezeteinkben, körzetünkben való szolgálat betöltése. Talán furán hangzik, de az Úr az egység formálóivá tett bennünket. Átformálta a dicsőítésünket is, de ez egy újabb téma, amit szintén érdemes lesz megfogalmazni, ami kezdődött egy gitártól és jelenleg tart több mint tíz olyan új dalnál, ami a Szent Szellem által fogant és íródott!

Kristóf Tibor

„Örvendezünk győzelmednek,

És zászlót emelünk

Istenünk nevében!”

Zsolt 20:6